MúzeumDigitárBékés
CTRL + Y
hu
Erkel Ferenc Területi Múzeum, Gyula Kohán festmények

Kohán festmények

A gyűjtemény leírása

A méltán legismertebb gyulai származású festőművész, Kohán György (1910–1966) a ma már Gyulához tartozó Gyulaváriban született. Tehetsége korán megmutatkozott. Első bemutatkozására (1924) szülővárosában került sor. Művészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán kezdi 1927-ben, majd egy szabadiskolán folytatja (1928). 1930-ban már sikerrel szerepel egy képtárlaton a fővárosban. Ezt követően tanulmányútra indul. Tíz hónapot tölt Párizsban (1930–1931), majd rövid időt Olaszországban (1935). 1933-tól Hódmezővásárhelyen telepedik le, alapító tagja lesz a városban működő Tornyai Társaságnak. Első önálló kiállításán 1936-ban Budapesten közel harminc alkotását mutatják be, s ezt követően az ország számos településén szerepel műveivel. 1960-ban és 1964-ben Munkácsy-díjat, majd halála évében, 1966-ban Kossuth-díjat kap munkássága elismeréséül.
Kohán, mint a magyar képzőművészet kiemelkedő alkotója művészeti hagyatékával európai formátumú művész. Egyedülálló festészete az alföldi realisták örökségét fejlesztette tovább, amely kiegészült mexikói és francia inspirációkkal. Alkotásai robosztus monumentalitást, analitikus könnyedséget, olykor a kubista technika hatását tükrözik. Alkotásainak olykor megdöbbentő ősereje, máskor játékosan groteszk és komikus jellege egy sokat szenvedett és nélkülözött ember stációinak lenyomatait tükrözik, aki mélységesen ragaszkodott európaiságához, magyar és alföldi gyökereihez egész életében.
Kohán György életművének művészettörténeti bemutatásán, európaisága sokkal szélesebb körben történő megismertetésén munkálkodik múzeumunk. A festőművész szülővárosa Gyula, Kohán György emlékére 1979-ben létrehozta a Kohán Képtárat, amely múzeumunk kezelésében állandó kiállításnak ad otthont. 2012-ben a képtár épülete és annak teljes gépészete átfogó felújításon esett át.

[Rekord frissítve: ]